Előadás
Folytatódott az Ózdi Városi Könyvtár történelmi előadás-sorozata, amely ezúttal is aktuális és sokakat érintő témát kínált az érdeklődőknek.
Ökölvívás
Tanulás, fejlődés és felkészülés a valós küzdelemre. Ez volt a célja az Ózdi Géza Úti Sport és Testépítő Egyesület tegnapi rendezvényének.
Egyhangúlag
Eladás, vétel, csere: ingatlanügyekben döntött a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság. Mai rendkívüli ülésükön a tagok egyhangúlag fogadtak el minden javaslatot.
Megelőzés
Egészségnapot szervezett az Országos Rákbetegek Szövetség Ózd-Miskolc Térségi Napforduló Szolgálata a Civil Házban. A program létrejöttét több helyi civil szervezet is támogatta.
Lépések
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Sakk Csapatbajnokságot rendeztek az Olvasóban hétvégén. A kilencedik forduló egyik helyszínének városunkat választották a szervezők. Négy csapat mérkőzött meg egymással a nap folyamán.
Nyuszi
Húsvét közeledtével sokan döntenek úgy, hogy nyulat vásárolnak ajándékba szeretteiknek. Az állatvédők azonban minden évben figyelmeztetnek: a nyúl nem játék.











