Nyitás
Csütörtökön nyit a strand. Erről tájékoztatta szerkesztőségünket az Ózdi Sport- és Élményközpont vezetősége.
Piknik
A Szent Iván-éj hangulatát több száz mécses fénye teszi még varázslatosabbá, amelyet közösen gyújtanak meg a résztvevők a tóparton. Már csak egy hét van a június 23-i rendezvényig.
Hangverseny
Mintegy száz diák lépett a közönség elé ma délelőtt a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában, hogy számot adjon hangszeres tudásáról.
Együtt
Családi napot tartottak a városi könyvtárban, a sztár Polli, a nagy fekete terápiás segítőkutya volt. Gazdájával, Léczfalvi Kingával bemutatóztak is, emellett a Polliról szóló könyvekről is szó esett.
Verseny
Közel 110 négylábút neveztek be az első ózdi Hobbikutya Kiállításra, amelyet az Ebtenyésztők és Hobbi Kutyatartók Gömör Térségi Egyesülete első ízben rendezett meg.
Tévhitek
Budai Lotti író, újságíró látogatott el a könyvtárba pénteken délután. „A történelemírás áldozatai, avagy megrágalmazott nők a történelemben” című interaktív előadását hallgathatták meg az érdeklődők.











