Úszás
Az úszással folytatódott a Kondi Napok 2016/2017-es szezonja. A szabadidős programnak közel 50 aktív résztvevője volt.
Képzés
Egy sikeres pályázati lehetőségnek köszönhetően több százmillió forintból telepített CNC megmunkáló központokat egy halásztelki cég városunkba.
Technika
Új számítástechnikai eszközökkel gazdagodott az Ózdi Mentőállomás. A táblagépekkel a papír alapú menetlevelet és a dokumentációs lapokat tudják majd kiváltani az ott dolgozók.
Tehetségek
Ózdi csapat is részt vesz a Borsodi Amatőr Zenekarok Versenyén. A tehetségkutató elődöntőjét az elmúlt hétvégén rendezték meg Miskolcon.
Szavazás
8 igen és 6 nem szavazattal elfogadta a város 2017. évi költségvetését Ózd Város Önkormányzatának képviselő-testülete.
Manőver
Januártól csökkentették a manőverezési feladatok számát, így könnyebben szerezhetnek jogosítványt a tanulók.
Ünnep
Gyertyaszentelést tartottak a görögkatolikus templomban. Minden év február 2-án emlékeznek meg arról, hogy Szűz Mária bemutatta gyermekét Jézust, születése után negyven nappal a jeruzsálemi templomban.
Futsal
Megújult formában rendezték meg idén az általános- és középiskolás diákok téli teremlabdarúgó tornáját.
Költségvetés
Elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság a város 2017. évi költségvetésének rendelet-tervezetét.
Hóhelyzet
Nem okozott nagy fennakadást az újabb hóesés városunk életében. A városüzemeltető cég vezetői gépekkel és több száz ember igénybe vételével takaríttatták a közterületeket.
Foglalkozás
Meseterápián vettek részt a térség könyvtárosai. A felnőtteknek szóló foglalkozás a mesék gyógyító erejét tárta fel az érdeklődők előtt.
Elfogadás
A gyász feldolgozásáról és a veszteségről hallhattak előadást az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai.
Döntések
A város idei költségvetéséről, önkormányzati rendelet módosításról, valamint támogatási kérelmek benyújtására tett javaslatokról esett szó az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság mai tanácskozásán.