Népmese
Interaktív szakmai előadásokat hallgathattak a népmesékről és azok fontosságáról az érdeklődők a Művésztanyán.
Templombúcsú
Ünnepi templombúcsút rendezett az Ózdi Görögkatolikus Egyházközség vasárnap. Az idén 74 éves egyházközség évfordulóján Szűz Mária oltalmáért és pártfogásáért könyörögtek a hívek.
Testmozgás
Katus Attilával együtt tornáztak a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium diákjai.
Győzelem
Javítani tudott az Ózdi Football Club az utóbbi fordulók gyengébb teljesítménye után. A mieink hazai pályán a Gesztely együttesét fogadták, és magabiztos játékkal 3-0 arányban múlták fölül.
Toborzás
Egy „egész” hadsereg szállta meg városunkat ma délelőtt. A Magyar Honvédség képviselői harci járművekkel és egyéb haditechnikai eszközökkel érkeztek a Városközponti nagy parkolóba.
Tanácskozás
Ismét összegyűltek a HAJÓZD Helyi Akciócsoportjának tagjai. A közösségben olyan emberek tevékenykednek, akik szívükön viselik a város és a benne élő emberek sorsát.
Előadás
Drogprevenciós előadásokat hallgathattak a tanulók a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában.
Sportnap
A Bolyky Tamás és az Újváros Téri Általános Iskola is csatlakozott az Európai Diáksport Naphoz.
Napirendek
Rendeletmódosítás, környezetvédelmi intézkedések, visszahívás bizottsági tisztségekből. Az összesen 20 napirendet 2 óra alatt vitatták meg a városatyák.
Sajtótájékoztató
A fiatalok képzésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót ma délután az Ózdi Football Club teljes szakmai stábja a Városházán.
Katolicizmus
Egyháztörténeti témájú előadásnak lehettek részesei az érdeklődők a Muzeális Gyűjteményben.
Zarándoklat
Szentkútra zarándokoltak az ózdi görögkatolikus hívek. Az országos búcsújárásra egy negyven fős csoport látogatott el, akikhez reformátusok és római katolikusok is csatlakoztak.
Döntések
Költségvetési rendeletmódosításról, csatlakozási szándékokról, különböző ingatlanok kezeléséről, hasznosításáról is szó esett a képviselő-testület Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának ülésén.











