Emlékezés
Hatodszor indultak neki a hagyományőrzők a Görgey-emléktúrának. Ezúttal is azokat a településeket járják be, amelyek érintésével Görgey Artúr csapata visszavonult az orosz haderő elől.
Szoptatás
Ma van az anyatejes táplálás világnapja. Az Egészségügyi Világszervezet 1992-ben nyilvánította augusztus 1-jét az Anyatej Világnapjává, augusztus első hetét pedig a Szoptatás világ hetévé.
Elismerés
Ózdi alkotók munkáit díjazták Budapesten. Az ÓMI Aranygyűszű Díszítőművészeti Szakkör tagjai részt vettek a Magyar Kézművességért Alapítvány által hirdetett országos pályázaton.
Színesítés
Támfalat festettek a Vasvár úton. A spontán szerveződésű festésben SZIKSZI-s diákok, és festőtábori tagok is részt vettek.
Emléktúra
Hatodik alkalommal indultak útnak az ózdi hagyományőrzők a Görgey-emléktúrára. Azokat a településeket járják be, amelyek érintésével Görgey Artúr csapata visszavonult az orosz haderő elől.
Filmvetítés
Régi idők mozija elevenedett meg a nézők szeme előtt. A Türr István Képző és Kutató Intézetben filmvetítésre várták az érdeklődőket.
Vádemelés
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a négy személlyel szemben, akik még tavaly nyáron raboltak ki egy 16 éves fiatalt. A gyanúsítottak bántalmazták a fiút, majd elvették karláncát és pénzét is.
Esőzések
Városunkat sem kímélik az időjárás viszontagságai. A héten változékony időben volt részünk. Több esetben felhőszakadás, és jég is előfordult.
Táborozás
Tanyatábort szervezett a Hossó Szabadidő- és Lovasudvar. Az egyhetes kikapcsolódás alatt a tanyasi világgal ismerkedhetnek meg a résztvevők.
Érmesek
Érmekkel tértek haza a Cápa Országos Bajnokságról a Fiedler Ottó Sportegyesület úszói. Schifter Tamás és Nagy-Mengyi Péter tanítványai hat döntőt úsztak, és három bronzérmet szereztek.
Véradás
Retró véradást tartottak a Civil Házban. A szervezők minden fórumon igyekeznek a véradás fontosságára felhívni a figyelmet.
Adomány
A június végi, halálos áldozatot is követelő lakástűz károsultjainak segített a Jobbik Ifjúsági Tagozata. A szervezet adománygyűjtést kezdeményezett, amelyben ezúttal is aktívan vettek részt az ózdiak.
Dekoráció
Idén jubilál a Kakukktojás kézműves tábor. A kezdeményezés 10 évvel ezelőtt indult, azzal a céllal, hogy kreatív időtöltést biztosítson a résztvevők számára.
Készülődés
Már javában tartanak a 13. Ózdi Örökségvédelmi Festőtábor előkészületei. A nagy hagyománnyal rendelkező kezdeményezés minden nyáron egy héten keresztül ad lehetőséget a közös alkotásra.
Ünnep
Születésnapja és névnapja alkalmából köszöntötte Sárváry Lajosnét Ózd polgármestere. Janiczak Dávid virágcsokorral kedveskedett Anna néninek, aki jókedvvel mesélt életéről.