Ebben az évben 90 éves évfordulójukat ünnepelték az Ózdi Természetbarátok Körének tagjai. Az ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos termében találkoztak a jeles esemény tiszteletére rendezett programon.
Beszédet mondott Janiczak Dávid városunk polgármestere, majd egy kisfilmet is levetítettek, mely a túrázók múltját és jelenét mutatta be. Wenzel Péter, az Ózdi Természetbarátok Körének vezetője átadta a Kohászok útja mozgalom kezelésének jogát, majd a résztvevők közösen megnézhették a természetjárással kapcsolatos tárgyi emlékekből nyílt kiállítást.