Területbejárás
Hídfelújítás és járdaépítés is szerepel a tervekben. Területbejáráson vett részt Kellóné Mezőtúri Márta, Molnár Gábor és Tengely László a napokban az ötös számú választókerületben.
Országjárás
5 pontban a magyarokért. Ezt a címet viseli az az országjárási program, melyet a Magyar Szocialista Párt hozott el Ózdra. A nyílt fórumnak a Civil Ház adott otthont.
Pénz7
Befektetések, digitális lábnyom, tudatos vállalkozás. Javában zajlik a Pénz7 pénzügyi és vállalkozói témahét. A program általános és középiskolás diákoknak szól.
Hamvazószerda
A nagyböjt kezdetéről, vagyis hamvazószerdáról tartott prédikációt Szőke Gábor plébános az Ív úti Szent Kereszt Felmagasztalása Templomban. A SZIKSZI diákjai minden évben összegyűlnek ez alkalomból.
Tojásfa
Nyolcezer tojással díszítették fel a Szennai Nyugdíjas Klub tagjai azt a meggyfát, amely a Tartó Lajos Közösségi Ház udvarán áll.
Néptánc
Farsangi táncházat szervezett a Szabad Szombat Táncegyüttes hétvégén az Olvasó Adorján Lajos termében. Az élőzenés rendezvény nagy sikert aratott, hiszen sokan ellátogattak a jelmezes délutánra.