Tanulmányok
Befejeződött a téli szünet, ma ismét megkezdődött a tanítás, néhány hét múlva pedig már vége is a 2017/2018-as tanév első félévének.
B.Ú.É.K.
Együtt köszöntötték az új esztendőt az ózdiak a városközponti parkolóban. A városi szilveszterre sokan látogattak ki, hogy közösen búcsúzzanak az óévtől, és ünnepeljék az új esztendőt.
Eseménytelen?
Kevesebb esethez riasztották a hatóságokat mint tavaly, de nem telt el haláleset nélkül az év utolsó hete Ózdon.
Elhatározások
A legtöbben jó egészséget várnak 2018-tól. Az új év jó alkalom lehet a rossz szokások elhagyására, az új célok kitűzésére, illetve arra, hogy tiszta lappal indulhassunk.
Újszülött
Kislány lett városunk idei elsőszülött babája. A pici hétfőn éjfél után 19 perccel érkezett meg szüleihez.