Visszaadták
Ma visszaadták jogos tulajdonosának azt a mobiltelefont, amit nemrég lopott el egy 22 éves helyi férfi.
Adomány
Három szervezet között osztja szét az ötletgazda a „Fogja ki az aranyhalat” elnevezésű horgászverseny első három díját.
Zsűrizés
Ózdra érkeztek a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny főzsűrijének tagjai. Városunk már többször részt vett a virágos versengésben, és most is jó esélyekkel indult a programban.
Tanszervásár
Javában tart a tanszervásár városunkban is. A szeptemberi iskolakezdés közeledtével egyre többen keresik fel az üzleteket, hogy beszerezzék a szükséges felszereléseket.
Felkészülés
Négycsapatos felkészülési tornákkal hangolt a hamarosan kezdődő bajnoki szezonra az ÓAM-Ózdi KC felnőtt és ifjúsági együttese.











