Bázisiskola
Bázisintézmény lett a Bolyky Tamás Általános Iskola. A címet az Oktatási Hivatal adományozta az intézménynek.
Konferencia
A leszakadt térségek problémái kerültek a középpontba az MSZP baloldali tömörülése által szervezett mai platform ülésen.
Megkezdődött
Az adminisztratív és technikai gépátvételekkel ma reggel megkezdődött a Steelvent Ózd Rally hivatalos versenyprogramja.
Vöröskereszt
Kilenc általános- és három középiskola diákjai vettek részt a Magyar Vöröskereszt által meghirdetett Csecsemő- és Kisdedgondozási Verseny megyei döntőjén, amelyet először rendeztek meg távol Miskolctól.
Biohulladék
Megkezdte működését a komposztáló telep a Kovács-Hagyó Gyula úton. A területet három évvel ezelőtt kezdték el kialakítani, mára pedig a biohulladék kezeléshez szükséges berendezések is rendelkezésre állnak.
Sokszínűség
Háromnapos programsorozattal ünnepel az Apáczai Csere János Általános Iskola. Az Apáczai Napok elnevezésű rendezvényt a Táblai Általános Iskoláért Alapítvány hívta életre több mint 20 évvel ezelőtt.











