Diákolimpia
Érmeket nyertek és új egyéni csúcsokat értek el az „A” kategóriás úszás diákolimpia országos döntőjében az ózdi fiatalok.
Közösség
Erzsébet Táborban vesznek részt az Apáczai Csere János Általános Iskola diákjai. Az intézményben összesen nyolcvan tanuló vesz részt a programnak köszönhetően a nyári kikapcsolódásban.
Célegyenes
Hamarosan befejeződik az ivóvízhálózat korszerűsítésének első üteme. A svájci hozzájárulás segítségével megvalósuló munkálatok jelenleg is zajlanak.
Munkálatok
A Nemzetőr úti orvosi rendelő parkolóját aszfaltozták ma délelőtt a városüzemeltetés munkatársai. A területen még tavaly ősszel kezdődtek el a munkálatok, ám a végleges burkolással meg kellett várniuk a nyári időszakot.
Örömfoci
Futball-játékvezetők rúgták a bőrt a Városi Sportcsarnokban. A szurkolók által csak bíróknak nevezett sportemberek kollégájukat, Bárczi Józsefet ünnepelni jöttek Ózdra és a köszöntést kötötték össze egy kis mozgással.
Korszerűsítés
Megkezdődtek az intézményi felújítások a Startmunka Program keretein belül. A közfoglalkoztatottak több óvodában és általános iskolában, valamint a Városi Könyvtárban is dolgoznak.