Csúszós
Korcsolyázók vették birtokukba a Csónakázó-tavat. A kilátogatókat a tartósan hideg időjárásnak köszönhetően vastag jégpáncél fogadja, amelynek minősége minden szempontból megfelel a népszerű téli sporthoz.
Szilveszter
Együtt köszöntötték az új esztendőt az ózdiak a városközponti parkolóban. A városi szilveszterre sokan látogattak ki, hogy közösen búcsúzzanak az óévtől, és ünnepeljék az éjfélt.
Újszülött
Kislány lett városunk idei elsőszülött babája. A pici vasárnap reggel, kevéssel nyolc óra után érkezett meg szüleihez. Zoé 49 centiméterrel és 3170 grammal látta meg a napvilágot.
Tenyészszemle
Az óév utolsó napjaiban ismét galamb- és kisállat kiállítást rendeztek Ózdon. Az eseménynek már hagyománya van városunkban, hiszen minden évben egyre több látogatót vonz az esemény.
Komolyzene
Tizenegyedik alkalommal tartott óévbúcsúztató orgonakoncertet Dóbisz Áron, a Bolyoky Római Katolikus Templomban.
Batyusbál
Évzáró táncházat tartottak december 30-án az Olvasóban, amelyen a néptáncosok nagy része is megjelent.
Bakik
A kalapálás és a csipogó madarak is komoly kihívást jelenthetnek szerkesztőinknek a napi műsorkészítés során. Előfordul, hogy nehezen jönnek a mondatok, és nem ritkán egy-egy szó is kifoghat műsorvezetőinken.
Ez történt (IV. negyedév)
Népszavazás, pártelnöki látogatás, szökött szlovák rab elfogása. Az esztendő utolsó negyedéve is tartogatott emlékezetes eseményeket.
Ez történt (III. negyedév)
2016 harmadik negyedévében is kiemelkedően fontos események zajlottak városunkban.
Ez történt (II. negyedév)
A város sorsát sok évre meghatározó esemény is történt a 2016-os esztendő második negyedévében.
Ez történt (I. negyedév)
Egészségügyi változások, kihelyezett frakcióülés és családalapítást segítő támogatást elfogadó önkormányzati döntés is volt 2016 első negyedévében városunkban.
Boráldás
János napi borszentelést tartottak az Ív úti római katolikus templomban. A borszentelés hagyománya Magyarországon már a 15. század végén meghonosodott.
Metál
Hetedszer ünnepelték közösen a karácsonyt a metál zene ózdi szerelmesei. Az évzáró bulinak ezúttal is a Civil Ház adott helyet, ám ezúttal nem az alagsorban, hanem az előcsarnokban tombolhattak az érdeklődők.
Tömeg
Hatalmas volt ma a tömeg a boltokban és a városi piacon. A nagy karácsonyi bevásárlásban a hús mellé sok gyümölcs is került a kosarakba, de halért és fenyőfáért is sorba kellett állni.