Siker
A Szabó Kálmán Tehetségprogram ösztöndíjasa lett a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium egyik tanulója.
Ellenőrzés
Leellenőrizték ma délután a szavazólapok tartalmát az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Bizottság tagjai a Polgármesteri Hivatalban.
Házmentés
Az önkormányzat közbenjárásával hárították el az életveszélyt egy Bartók Béla úti ingatlannál.
Vetítés
Osváth Tibor, a Miskolci Nemzeti Színház színésze tartott diafilm-vetítéssel egybekötött mesemondó délutánt a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban.
Korszerűsítés
Hatmillió forintból újították fel az Újváros Téri Óvoda teljes elektromos hálózatát. A kivitelezés során a villamosvezetékek korszerűsítése mellett a kapcsolók és a világítótestek cseréje is megtörtént.
Fotográfiák
Második alkalommal vesz részt Milánóban a világ egyik legnagyobb fotográfiai vásárán a Mizerák Alapítvány.
Alkotás
Tavaszi kézműves játszóházba várták tegnap délután mindazokat, akik szeretnek alkotni, új technikákat megtanulni.
Összegzés
Megtartotta éves taggyűlését az Ózdi Teknőc Futó Club. A rendezvényen elfogadták a tavalyi év beszámolóját és felvázolták a jövőbeni terveket is.
Várakozás
Új buszmegállót alakítanak ki a Csépányi és Lam út kereszteződésében. A munkálatok már több hete elkezdődtek, de az időjárás miatt a megvalósítás váratott magára.
Egészségmegóvás
Tizenegyedik alkalommal tartanak ingyenes zöldhályog szűrést az egyik helyi optikában. A vizsgálat során azt ellenőrzik, hogy mekkora az a nyomás, amely folyamatosan éri a szemet.
Frankofónia
Francia napot tartottak a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnáziumban. A programra a miskolci Francia Intézet tagjai is ellátogattak.
Programok
Márciusi jeles napok programsorozatra várják az érdeklődőket a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkba és a Digitális Erőműbe.
Világimanap
Az ökumenikus nők világimanapját ünnepelték tegnap az ózdi evangélikus gyülekezeti házban.