Fotográfiák
Második alkalommal vesz részt Milánóban a világ egyik legnagyobb fotográfiai vásárán a Mizerák Alapítvány.
Alkotás
Tavaszi kézműves játszóházba várták tegnap délután mindazokat, akik szeretnek alkotni, új technikákat megtanulni.
Összegzés
Megtartotta éves taggyűlését az Ózdi Teknőc Futó Club. A rendezvényen elfogadták a tavalyi év beszámolóját és felvázolták a jövőbeni terveket is.
Várakozás
Új buszmegállót alakítanak ki a Csépányi és Lam út kereszteződésében. A munkálatok már több hete elkezdődtek, de az időjárás miatt a megvalósítás váratott magára.
Egészségmegóvás
Tizenegyedik alkalommal tartanak ingyenes zöldhályog szűrést az egyik helyi optikában. A vizsgálat során azt ellenőrzik, hogy mekkora az a nyomás, amely folyamatosan éri a szemet.
Frankofónia
Francia napot tartottak a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnáziumban. A programra a miskolci Francia Intézet tagjai is ellátogattak.
Programok
Márciusi jeles napok programsorozatra várják az érdeklődőket a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkba és a Digitális Erőműbe.
Világimanap
Az ökumenikus nők világimanapját ünnepelték tegnap az ózdi evangélikus gyülekezeti házban.
Nőnap
Nőnap alkalmából osztottak virágot a városvezetés férfi tagjai. Janiczak Dávid, Ózd polgármestere fontosnak tartja, hogy ezzel az apró figyelmességgel kedveskedjen a város női lakosinak.
Köszöntés
A Munkáspárt ózdi tagjai képeslapot osztogattak nőnap alkalmából a városban. A rossz időjárás nem akadályozta meg az üdvözlőlap szórást a Szolgáltatóház előtt.
Könyvbemutató
A jászol fénye című új könyvét mutatta be Talián Zoltán diakónus az Irodalombarát Nyugdíjas Klub eheti foglalkozásán.
Ítélet
Egy év tíz hónap, valamint egy év öt hónap börtönbüntetésre ítélte az Ózdi Járásbíróság azt a két férfit, akik egy farkaslyuki csalás ügyében voltak érdekeltek.
Tavasz
A mai naptól már a korcsolyázás is tilos a horgásztavon, hiszen nem megfelelő a jégvastagság. Megérkezett a hosszú téli hónapok után a várva várt felmelegedés.
Tárlat
Jens-Peter Schmidt fából készült munkáiból nyílt kiállítás a Városi Könyvtárban. Az alkotások nagyon egyedinek számítanak, hiszen különleges technikával készülnek.