Irodalombarátok
Verses délutánon mutatták be irodalmi újságuk legújabb számát a Szeretet Gyermekei Alapítvány Ózdi Szép Szó Irodalmi Kör tagjai.
Mentőautó
Ötven milliós fejlesztéssel lett korszerűbb az Ózdi Mentőállomás gépjárműparkja. Az esetkocsit az Országos Mentőszolgálat biztosította részükre, tegnap estétől pedig már használatba is vették.
Siker
Idén két díjat is kiérdemelt városunk a Virágos Magyarország elnevezésű környezetszépítő versenyen. Ózdot különdíjjal és oklevéllel is elismerték az ünnepélyes átadón.
Adomány
Két új számítógéppel gazdagodott a Mozgáskorlátozottak Ózd Városi Egyesülete. Az eszközöket Ózd Város Önkormányzata adományozta.
Színkavalkád
Ózdi gyökerekkel rendelkező selyemfestővel és munkáival ismerkedhettek meg az érdeklődők az Olvasó Kisgalériájában.
Hunok
Attila – Európa ura címmel tartott előadást Dr. Obrusánszky Borbála, Belső-Ázsia kutató az Ózdi Szabadegyetemen.
Honismeret
Helytörténeti vetélkedőt szervezett a Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület. Az „Árpád népe Bolyokon” elnevezésű rendezvényt immár kilencedik alkalommal szervezték meg.
Lilára
Ózd is csatlakozott a Koraszülöttek Világnapjához. Ennek tiszteletére ma a Polgármesteri Hivatal folyosóját lila fénnyel világították meg kívülről.