Siker
Megnyerte első hazai mérkőzését a SalgÓzd Teke Klub. A mieink a Balogunyomot fogadták a Városi Stadion tekecsarnokában.
Forgatag
Ózd is képviselteti magát két standdal is a megyei közfoglalkoztatási kiállításon. A vásárral egybekötött mustra a tapasztalatcserére is alkalmat teremt.
Életmentő
Újabb mentőautóval gazdagodott az Ózdi Mentőállomás flottája. Az új gépjármű értéke meghaladja az 50 millió forintot.
Szándékos?
Ütlegelte egy fadarabbal, majd a földön rugdosta tovább egy ózdi fiatalkorú azt a tehénpásztort, aki a bántalmazás következtében belehalt sérüléseibe.
Tanévnyitó
Második alkalommal tartottak tanévnyitót a Tiszti Kaszinó tükörtermében, a Miskolci Egyetem Ózdi Kihelyezett Tagozatán. Ebben az esztendőben közel húsz hallgató kezdheti meg itt tanulmányait.
Oktatás
Idén több felnőttképzéssel is bővült az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Szakgimnáziumának oktatási palettája.
Odafigyelés
Az ősz beköszöntével egyre inkább ködös időre, nyálkás utakra számíthatunk. A közlekedésben résztvevőknek fokozott figyelmet kell fordítani a biztonságra.
Kórház
A járóbeteg szakellátás fejlesztésére kapott több mint 277 millió forintot az Almási Balogh Pál Kórház.
Korszerűsítés
Mozgalmasan telt az idei nyár városunk intézményei számára. Az óvodákban és iskolákban ugyanis ebben az időszakban végezték el az éves karbantartási és felújítási munkálatokat.
Megfázás
Egyre többen keresik fel háziorvosukat náthás, megfázásos tünetekkel. A borongós, változékony őszi időjárás kedvez a felső légúti betegségeknek.
Átadták
Körzeti megbízotti irodát avattak ma Farkaslyukban. A polgármester szerint a helyi közbiztonság szempontjából is kulcsfontosságú a fejlesztés.
Változások
Változásokkal indul a 2018/2019-es tanév a zeneiskolában. Hosszú idő után ismét önállóan, vagyis Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolaként működik majd az intézmény.
Küzdve
Továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságot az Ózdi FC.











