Diákmunka
Július elsején indul az idei diákmunka-program. A tanulók elhelyezkedését öt önkormányzati fenntartású intézmény biztosítja. A tervek szerint több, mint 200 tanulót alkalmaznak majd különböző feladatkörökben.
Fejlesztés
Hárommillió forint értékű beruházás kezdődött el az elmúlt napokban a Városi Stadionban. Az Ózdi Sport- és Élményközpont Nonprofit Kft. vezetése a tekecsarnok hátánál található teniszfal felújítását végezteti el a nyári hónapokban.
Körültekintés
Térségünkben is elkezdődött a nyári gombaszezon. Érdemes óvatosnak lenni, ugyanis mérgező fajtával is találkozhatunk.
Kitekintő
Kelemér mutatkozott be értékeivel a Városi Könyvtárban. A „ Kitekintő - avagy ablak a térségre” elnevezésű rendezvénysorozat folyamán eddig 18 kistérségi település múltját és jelenét ismerhették meg az érdeklődők.
Toborzás
Munkaerő toborzást tartottak az ÓAM-Ózdi Acélművek Kft. munkatársai a Városház téren. A vállalat egy huszonnyolcmillió eurós beruházás keretében egy hengersort szeretne telepíteni a városba.
Gyermekétkeztetés
Nyáron sem maradnak meleg étel nélkül a hátrányos helyzetű, és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű ózdi gyerekek.
Vakáció
Ma volt az tanév utolsó napja az általános és középiskolákban. 182 tanítási nap után holnaptól hivatalosan is kitör a nyári vakáció.
Takarítás
Hároméves közösségfejlesztő program indul a bolyoki és a hódoscsépányi egyházközség, valamint a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium részvételével.
Szódavíz
Megkezdődött a próbagyártás a Petőfi Sándor úti Szikvíz üzemben. A Startprogram Iroda helyi sajátosságokra épülő programelemében egy olyan épületet hasznosítottak, ahol korábban is szikvízkészítés zajlott.
Elismerve
Újabb helyi sportolónak adott át oklevelet és tárgyjutalmat Ózd város vezetése. Ihász Veronika a közelmúltban „csak” egy kört futott, de azt a Balaton körül.
Esélyegyenlőség
Felülvizsgálták a Helyi Esélyegyenlőségi Programot a Városházán. Ilyen ellenőrzést kétévente kell tartani, vagyis 2015-ben egyszer már átnézték az iratokat a döntéshozók.
Újság
Megjelent az Ózdi Szép Szó irodalmi lap idei első száma. A Városi Könyvtárban megtartott lapbemutatón az alkotók a művek elkészülésének hátteréről is beszéltek.