Edzőmérkőzés
A Borsodszentgyörgy ellen játszotta utolsó téli felkészülési mérkőzését az Ózdi FC megyei I. osztályú labdarúgó csapata.
Jogsértések
Eredményesen zárult az illegális áramvételezések felderítésére és megszüntetésére indított csütörtöki akció.
Elővigyázatosság
Nem csupán a havas, hanem az eső miatt nedves utakon való közlekedés során is fontos az alapos körültekintés.
Bajnokok
Az Ózdi Teknőc Futó Club csapata nyerte meg a Varga József Amatőr Tekebajnokság 2015/2016-os szezonját.
Támogatás
Négymillió forintos támogatási keretet határoztak meg idén a civil szervezetek számára, az egyházak pedig hárommillióra pályázhatnak összesen az önkormányzati támogatásból.
Döntések
A tervezés szakaszába léphet az ózdi strand korszerűsítése. Erről döntött ma többek között a város képviselő-testülete.
Több hús
Számos húskészítmény hústartalma megváltozhat a jövőben, ha elfogadják azt a rendelettervezetet, amely a Magyar Élelmiszerkönyv idevonatkozó fejezetének módosítását szorgalmazza.
Előzetesben
Újabb két uzsorást fogtak el Csernelyben a rendőrök. Egy nő és fia súlyos fenyegetéssel követett el zsarolásokat.