Kiképzés
Állományba léptek, és folyamatban van a féléves képzésük azoknak az ózdiaknak, akik korábban jelentkeztek a büntetés–végrehajtás intézményeibe. Városunkból ötven fő töltötte kéthetes gyakorlatát Miskolcon.
Biztonság
Megfigyelőrendszert építettek ki a Nemzetőr Úti Óvodában. Ennek kivitelezésében Janiczak Dávid segített, területi képviselőként kilenc darab eszköz beszerzéséhez járult hozzá.
Kiharcolták
Nagy küzdelemben szerzett nagyon fontos két bajnoki pontot az ÓAM-Ózdi KC csapata az NBI/B-s férfi kézilabda bajnokság 18. fordulójában.
Méreg
Elkezdődött a patkányirtás városunkban. Minden évben tavasszal és ősszel végzik el a közterületeket érintő rágcsálóirtást.
Koncert
Fiatal ózdi zenészek szórakoztatták az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark közönségét.
Vendégség
Ózdra látogattak az Echo Tv munkatársai. A műsorvezetők már korábban is jártak városunkban.
Vereség
70 percet emberelőnyben játszott, mégis vereséget szenvedett idei első hazai bajnoki mérkőzésén az Ózdi FC.
Akadály
Forgalomterelő oszlopokat helyeztek ki a Nemzetőr úton. Az ott élőknek évek óta gondot okoz, hogy a hétvégi bevásárlások alkalmával a lépcsőházak elé, illetve a garázsbeállókra parkolnak az autósok.
Tudatosság
Szakmai napot tartottak a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanárai és diákjai. A program jól kapcsolódott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett témahetek rendjébe.
Éremeső
Idén is remekeltek a Százhalombattán megrendezett Nyílt Kempo Világkupa Emlékversenyen az ózdi Pit-Bull Team versenyzői.
Tudásbővítés
Amerikai egyetemisták jártak tanulmányúton az elmúlt napokban Ózdon. A clevelandi diákok a Petőfi úti és a hódoscsépányi óvodákban tartottak csoportfoglalkozásokat és beszélgettek a helyi óvodapedagógusokkal.
Egység
Ökumenikus Világimanapra gyűltek össze az ózdi nők az evangélikus imaházban. Idén a Fülöp-szigetek különböző felekezetű asszonyainak keresztény életét tanulmányozták az egybegyűltek.
Tapasztalatok
Ismét Ózdra látogatott Nyakó István a Magyar Szocialista Párt választókerületi elnöke.
Oklevél
Elismerő oklevelet vehetett át Ózd város vezetőitől ma délelőtt a Városházán Besztercei Rajmund.