Lebontják?
Építészek, művészettörténészek és ipari örökségvédők is tiltakoznak a Rom-színpad elbontásának terve miatt.
Vízhelyzet
Jó állapotban vannak a városban található patakmedrek, így a nagyobb mennyiségű víz is akadálytalanul el tud folyni bennük.
Egyetem
A helyi felsőoktatás iránt rimaszombati diákok is érdeklődnek. A négy fiatal azért érkezett városunkba, hogy még több információt gyűjtsenek a Miskolci Egyetem Ózdi Kihelyezett Tagozatáról és induló képzéseiről.
Diákolimpia
Idén is az Újváros Téri Általános Iskola tanulói nyerték meg a torna diákolimpiai megyei döntőjét.
Világháló
Ma több ezer diák egyszerre, egy időben, több helyszínen kapcsolódott be a „Biztonságos Internet Nap” elnevezésű nemzetközi kezdeményezésbe.
Kosárlabda
Ismét fiú csapatok ellen küzdöttek a 11 éves ózdi kosárlabdázó lányok. Az ifjú Tűzcsibék a kazincbarcikaiaktól vereséget szenvedtek, a sátoraljaújhelyieket viszont legyőzték a Vasvár úti iskola tornatermében.
Koccintás
Pezsgős koccintásra hívta meg a városban működő cégek, vállalatok vezetőit, illetve az egyéni vállalkozókat Ózd város polgármestere.
Kultúra
Sosem látott helyeken sétálhatnak végig azok, akik ellátogatnak hétvégén az Olvasóba. A Kultúrházak Éjjel-Nappal elnevezésű országos programhoz idén már tizenkettedik alkalommal csatlakozik városunk.
Úszás
Az úszással folytatódott a Kondi Napok 2016/2017-es szezonja. A szabadidős programnak közel 50 aktív résztvevője volt.
Képzés
Egy sikeres pályázati lehetőségnek köszönhetően több százmillió forintból telepített CNC megmunkáló központokat egy halásztelki cég városunkba.
Technika
Új számítástechnikai eszközökkel gazdagodott az Ózdi Mentőállomás. A táblagépekkel a papír alapú menetlevelet és a dokumentációs lapokat tudják majd kiváltani az ott dolgozók.
Tehetségek
Ózdi csapat is részt vesz a Borsodi Amatőr Zenekarok Versenyén. A tehetségkutató elődöntőjét az elmúlt hétvégén rendezték meg Miskolcon.