Cirkuszjegyek
Közel harminc kisgyermek nézheti meg az Ózdi Városi Televízió segítségével a Hungária Nagycirkusz előadását.
Paletta
Képzőművészeti kiállítással nyitott az Országos Könyvtári Napok ózdi programsorozata. A könyvtárban „Egy amatőr próbálkozásai” címmel Péchy Tamás mutatkozott be festményeivel.
Népszavazás
A törvényi előírásoknak megfelelően zajlott le október 2-án a népszavazás városunkban. A 37 szavazókörben 27.671 választópolgár adhatta le voksát a nap folyamán.
Probléma
Rendkívüli esemény nem történt, de kisebb felháborodás volt városunkban a vasárnapi népszavazás alkalmával. A kifogásolt problémát az Árpád vezér út környékén élők jelezték.
Templom
Felszentelték a megszépült hódoscsépányi templomot. Az ünnepi alkalomra dr. Ternyák Csaba egri érsek is ellátogatott.
Fórum
Vállalkozás-élénkítő Fórumot tartottak az Olvasóban. Ózd Város Önkormányzata két céggel együttműködve rendezte meg a vállalkozóknak szóló eseményt.
Fűtés
Várhatóan október közepén kezdődik meg a fűtési időszak az Ózdi Távhőnél. A szezon indulására még várni kell, hiszen a városban több helyen is tartanak a karbantartási munkálatok.
Voksolás
Ózd város polgármestere és országgyűlési képviselője is nemzeti ügyként és nem pártpolitikai kérdésként tekint az október 2-i népszavazásra.
Gondoskodás
A gondozóházakban élő ózdi szépkorúakkal találkozott mai programja során Janiczak Dávid.
Vigasság
Őszi vigadalomra várták a gyerekeket és szüleiket a Petőfi úti óvodában. Az intézmény vezetése számára fontos, hogy a szülők is betekintést nyerhessenek a náluk folyó munkába.
Taggyűlés
Évet értékelt és a jövőbe tekintett az Ózdi FC elnöksége a klub taggyűlésén. A fórumon Ózd sportért felelős alpolgármestere is részt vett.
Átalakítás
Javítják a Horgásztó megközelíthetőségét, és biztonságos pihenőövezetet alakítanak ki a parton.
Megemlékezés
Idősek napja alkalmából köszöntötte vendégeit a Szívklub. A Civil Házban tartották meg rendhagyó összejövetelüket, ahol műsorral kedveskedtek a nyugdíjas korúaknak.
Tárlatnyitó
Fónad István munkáiból nyílt kiállítás az Olvasó Kisgalériájában. A tárlaton a fa- és csontfaragó népművész által készített használati és dísztárgyakat csodálhatta meg a közönség.