Betonelem
Géppel gyártják a betonelemeket a Startprogram Iroda dolgozói. Az egykori Oxigéngyár területén kialakított üzemcsarnokban járdalapok, csapadékvíz elvezető csatornaelemek készülnek.
Parlagfű
Ütemterv szerint, megfelelő hatékonysággal irtják a parlagfüvet a város közterületein. A fő parlagfűszezon augusztus közepétől szeptember végéig tart.
Rekonstrukció
Közel nyolcmillió forintos fejlesztést hajtott végre a Városi Stadion tekecsarnokában az Ózdi Sport- és Élményközpont. A tetőszerkezet rekonstrukciója évtizedes problémára jelent megoldást.
Tanszervásár
Javában tart a tanszervásár városunkban is. A szeptemberi iskolakezdés közeledtével egyre többen keresik fel az üzleteket, hogy beszerezzék a szükséges felszereléseket.
Jótékonyság
Városunkat is érintette a motoros árvák megsegítésére létrejött túra. Az adománygyűjtő kezdeményezés Esztergomból indult Ács Zoltán ötletére.
Józanul
Közel ezer autóst ellenőriztek hat óra leforgása alatt az ózdi rendőrök. Az akció során kimondottan az ittas sofőrök kiszűrésére összpontosítottak.
Felkészülnek
Megérkeztek a tankönyvek a város iskoláiba. Az egyes intézmények különböző időpontokban osztják majd ki ezeket a diákoknak. Sok helyen az első tanítási napokon vihetik haza a köteteket a tanulók.
Projekt
Lakossági és vállalkozói fórumot rendeztek a Zöld város projektről az Olvasóban. A közös tervezés célja a város általános környezeti állapotának javítása.
Tehetségkutató
„A Kultúra Mindenkié!” címmel rendeztek tehetségkutató zenei programot városukban. Az ifjú tehetségek produkciójáról neves cigányzenészek mondtak véleményt.
Küzdelem
Nyáron is folyamatosan edzésben vannak a Pit Bull Team harcosai. Soós Lajos tanítványai heti két tréningen vesznek részt, ahol elsősorban technikai képzettségük fejlesztésén dolgoznak.
Megszépül
Megkezdődtek az éves karbantartási munkák a Városi Tanuszodában. A létesítmény augusztus elejétől zárva tart, a különböző javítások és fejlesztések várhatóan egy hónapot vesznek igénybe.
Anyatej
Az anyatejes táplálás fontosságára hívták fel a figyelmet az Olvasóban. 1992. augusztus elseje óta ünnepeljük Magyarországon az Anyatejes Táplálás Világnapját.
Frissítő
Féláron fagyizhatunk pénteken számos hazai fagylaltozóban. Városunkban is van olyan üzlet, amely csatlakozott az országos kezdeményezéshez.