Hűsölés
Egyre többen választanak kerti medencét a kánikulában. Ma már számos méret és forma közül választhatnak a vevők. A tartós élményhez azonban nem árt néhány alapvető szabályt figyelembe venni vásárlás előtt.
Pontykalózok
Tizenöt csapat, három szektor és kapós kedvű halak. Ötven órán át tartott a 18. Pontykalózok Pontyfogó Találkozó és Borbás Tibor Emlékverseny.
Jutalom
Hat ózdi diák részesült elismerésben az érettségin nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. A tanulók névre szóló oklevelet és pénzjutalmat kaptak. A dicséreteket ezúttal is Janiczak Dávid polgármester adta át a Városházán.
Szigorítás
A jármű üzemben tartója vagy használója fizet fő szabály szerint – még akkor is, ha nem ő volt az, aki nem csatolta be az övet.
Tábor
Szia, Rumini! Ezt a címet kapta az Ózdi Városi Könyvtár napközis tábora. A népszerű Rumini-meseregény ihlette a szünidei kikapcsolódást, ahol a regény ismerete sem volt feltétel, hiszen közösen, játékos formában ismerkedhettek meg vele.
Őzike
Őzet mentettek ki egy betonaknából a tűzoltók. Tegnap hajnalban érkezett a riasztás az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra. A kivonuló egység kézi erővel emelte ki az állatot a gödörből.
Szervizelés
Fontos a klímaberendezések tisztítása, karbantartása. Fejfájás, allergia, megfázásos tünetek, ízületi és kötőhártya-gyulladás. Számos egészségügyi problémát okozhat, ha nem jól használjuk készülékünket.
Csendes
Lebilincselő beszélgetések, érdekfeszítő témák és megannyi izgalmas személyiség. Harminc epizódnál jár televíziónk egyik legújabb magazinja, a Csendes csevej.
Strandrendőr
Szolgálatba álltak a iskolarendőrök a strandon. A nyári szünet kezdetével bezártak az iskolák, így az ott szolgálatot teljesítő iskolaőrök a strandon vigyázzák a rendet. Idén csak egy lopás történt.
Fertőzés
Egyre több kullanccsal találkozhatunk. Nemcsak a füves területeken és az erdőkben, hanem városszerte is ki vagyunk téve a veszélynek. Ha időben eltávolítjuk a vérszívót, akkor általában nincs okunk az aggodalomra.
Sporttábor
Sporttábort tart a héten az ÓSÉK, amelyen negyvenhat gyerek vesz részt. Minden nap különböző programokkal várják őket.
Hőségriasztás
Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzései alapján az ország egész területére péntek éjfélig.
Fejlesztés
Egységes városkép, korszerű kialakítás. Tovább szépül a városi piac. Az elmúlt napokban munkálatok kezdődtek a régi piaccsarnok melletti területen. Sok év után ugyanis lecserélik az ott található standokat, szám szerint tizennégyet.
Rongálás
Négy csuklós autóbuszt rongáltak meg ismeretlen elkövetők az éjszaka az Indítóban. A járművek harmonikarészét több helyen felhasították, emellett a pénztárakat is feltörték, ahonnan csak a váltópénzt tudták elvinni.
Baleset
Nem adott elsőbbséget egy sofőr, ezért három másik autó összeütközött péntek délután a 25-ös főúton. Hat ember megsérült. Az ózdi mentősök még a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították őket.











