Pózdium
Kocsis Tiborral folytatódik a Pózdium. Az énekes, dalszerző Bukovinszky Zsolt meghívására érkezik szeptember 15-én, hétfőn este fél hatra a talkshowba.
Kéregetők
Az intézetből megszöknek és folytatják a koldulást. Az utóbbi időszakban megnövekedett a kéregető felnőttek, illetve gyerekek száma a bevásárlóközpontoknál.
Ünnep
Az Északkeleti Hobo Blues Band, Király Linda és dr. BRS. A helyi fellépők mellett ők is a színpadra állnak Augusztus 20-án. Már elkészült az ünnepi plakát, ahol olvasható az aznapi programsorozat, amely három órától kezdődik.
Négylábúval
Először rendezi meg a Lam-völgyi Kutyás Egyesület és Kutyaiskola augusztus 24-én a Hétvölgy Kutyás Akadályfutást, ahol gazdik és kedvenceik egy nehezített pályán tehetik próbára képességeiket.
Segítség
Ismét véradásra várta a helyieket az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete. Folyamatosan érkeztek a Civil Házba azok, akik önzetlenül segíteni szerettek volna embertársaikon.
Párbeszéd
Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, volt Honvéd Vezérkar főnök és Trentin Balázs a Tisza-szigetek egyik országos koordinátora látogatott Ózdra. A Tisza közösség épüléséről és társadalmi kérdésekről beszélgettek a Civil Házban.
Allergia
Augusztus első hetében tetőzik a parlagfű pollenszezon, ami sokak számára kellemetlen időszak lehet.
Felelőtlenség
Hárommillió. Becsült adatok alapján ennyi kóbor macska él ma Magyarországon. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Az utcán élő állatok számának csökkentése és kordában tartása csak hatékony ivartalanítási programmal érhető el.
Kábítószer
Kitelepült a KEF, vagyis az Ózdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum néhány tagszervezetével közösen a strandra.
Emléktúra
A felvidéken jártak a XV. Görgei Emléktúra résztvevői. Pénteken indultak el Ózdról. Az első megálló Serke volt, ahol megkapták útjukra a papi áldást.
Járdák
„Oda építünk járdát, ahol járnak.” Ez a mottója és egyben a neve annak a programnak, amelyet Janiczak Dávid polgármester indított útjára évekkel ezelőtt.
Nyáreste
Színes lampionok, olasz dallamok és nosztalgikus hangulat. Idén hatodik alkalommal rendezték meg a Rózsakerti Estet az Olvasó melletti parkolóban.
Alapítvány
Szabadtéri sütögetést szervezett tanítványainak közösségépítés céljából a Jövő Generációiért Alapítvány a farkaslyuki táborban. Céljuk a helyiek tehetséggondozása.
Elkezdődött
Döntetlent játszott az Ózd-Sajóvölgye az első NBIII-as találkozón. Az Eger SE csapatát fogadták. A második félidőben leszakadt az ég, viharos időben küzdöttek meg egymással a csapatok.
Baleset
A harmadik emeltről eshetett ki egy fiatalember a Bolyki főúton ma délután. Információink szerint túlélte a zuhanást. Az eset helyszínen több járókelő is megállt.











