Figyelemfelhívás
Területbejárást tartott ma a Készenléti Rendőrség és az Ózd és Térsége Polgárőrség négy lovasa Farkaslyukban.
Mesehét
ÉlményKék MeseHét címmel tartottak programsorozatot az Ózdi Városi Óvodákhoz tartozó intézményekben, ahol Bartócz Ilona: Jön a Mikulás című története köré szerveztek számos tevékenységet a gyerekeknek.
Kiállítás
Betlehemek ragasztva, horgolva vagy akár ehető formában is készültek az Ózdi Városi Könyvtár kiállítására. A Varázslatos karácsony című tárlatra számos kreatív alkotással neveztek.
Készülődés
Az első adventi hétvége a Gyöngyvirág Néptánc Egyesület fellépésével indul, majd a Szabad Szombat Táncegyüttes műsora következik. Sztárvendég a Kormorán együttes lesz.
Egyeztetés
A HIPA, azaz a Nemzeti Befektetési Ügynökség képviselői jártak Ózdon, hogy a város vezetőivel, a térség országgyűlési képviselőjével és az ÓAM Kft. ügyvezetőjével egyeztessenek a munkahelyteremtésről.
Véradók
Állófogadás, ajándékcsomagok és ünnepi köszöntők várták azokat, akik rendszeres véradásukkal életeket mentenek. November 27-e a Magyar Véradók Napja, amikor országszerte köszönetet mondanak az önzetlen segítőknek.
Torna
Idén sem maradtak el a sikerek a miskolci szervezésű Avasi Kupán, hiszen az ózdi tornászlányok csapatban és egyéniben is kiemelkedő eredményeket értek el.
Beláthatatlan
A beláthatatlan kereszteződés miatt rendszeresen alakulnak ki veszélyes helyzetek a Béke-telepi kispiac közelében. A környékbeliek ezért a közlekedési tükör kihelyezését szorgalmaznák.
Időben
Még időben megtalálták, így sikerült megmenteni egy öngyilkosságra készülő férfi életét Ózdon. Csak a gyors bejelentésnek és intézkedésnek köszönhető, hogy nem történt baj.
Folyosótárlat
Olvasó-Képtár címmel a helyi és környékbeli alkotóknak kínál bemutatkozási lehetőséget az Olvasó, immár XIV. alkalommal.
Lángok
Pincetűzhöz riasztották a tűzoltókat és a rendőröket tegnap este a Vasvár úton. Az 53-as lépcsőházban egy illegálisan működő műhely kapott lángra.
Advent
Az adventi koszorúk készítése egy szép hagyomány, ami segít felkészülni a karácsonyra. Az üzletekben is nagy a kereslet irántuk, leginkább a természetes anyagokból készített díszeket keresik.
Futball
Futballal tisztelegtek a bolykysok. November 25-e a magyar labdarúgás napja, amelyet a Magyar Labdarúgó Szövetség hívott életre 1993-ban, az Aranycsapat 1953. november 25-i, londoni győzelmének 40. évfordulóján.
Jótékonyság
Mága Zoltán hegedűművész látogatott el városunkba, hogy jótékonysági koncertjével egy alapítványt támogasson. A Szolgálat-teljesítés közben Közhasznú Alapítvány Mátyás Balázs Tamás halálát követően alakult meg.
Konferencia
Ipari, kulturális örökségvédelmi, tudományos konferencia keretein belül találkoztak „A határok áthidalása a kultúra által” című projekt nemzetközi partnerei.











