Búcsú
Kiesett a MOL Magyar Kupa idei versenysorozatából a Hódoscsépány. A csapat hazai pályán szenvedett háromgólos vereséget a Salgótarjántól.
Iskolakezdés
Kilencvennyolc hátrányos helyzetű gyerek kapott tanszercsomagot a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Ózdi Új Esély Központjában tegnap délután.
Lopás
Egyre több bőröndöt tulajdonítanak el az Ózd és Budapest között közlekedő autóbuszokról. A tolvajok jellemzően forgalmasabb megállóknál szállnak le, és viszik magukkal a kiszemelt csomagot.
Ünnep
Király Linda, dr. BRS és az Északkeleti Hobo Blues Band is színpadra lépett a helyi fellépők mellett Augusztus 20-án.
Államalapítás
Együtt ünnepeltek az ózdiak augusztus 20-án az Ifjúsági Parkban. Az államalapításnak, illetve Szent István királynak emléket állító rendezvényre sokan kilátogattak.
Start
Átvették a polgármesterek a Versenyképes Járások Program támogatói döntéséről szóló miniszteri okleveleket hétfőn a Vármegyeháza udvarán.
Erőemelés
Magyar csúcsot állított fel Budai Kristóf a Kínai Világjátékokon. A kemény munka beéredt, az ózdi származású erőemelő a hatodik helyen végzett Csengtuban.
Ellenőrzés
A fűtési szezon ugyan még messze van, de a szakemberek szerint nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a kémények ellenőrzését.
Mozgás
Újdonságként a SUP-ot is kipróbálhatták résztvevők. Az evezéssel ismerkedhettek a próbázók a Kondi Napok negyedik állomásán.
Tábor
Szabadtéri játékok, kirándulás és bibliai történetek. Az Ózdi Református Egyházközség három napos tábort szervezett a gyerekeknek.
Riasztás
Mintegy négy hektáron csemetés égett, negyven hektáron szárazfű, bozótos és aljnövényzet gyulladt ki. Óriási terület vált a lángok martalékává Ózd és Borsodszentgyörgy között tegnap.
Edzőtábor
Az Esztergomi Úszó Klub Ózdon tartotta nyári edzőtáborát. A csapat edzője, Kanta-Szaka Dorka számára különleges ez a helyszín, hiszen itt nőtt fel és itt versenyzett hosszú éveken át.











